Szent Anna kápolnaA kápolnát 1753-ban építették a szanyiak. Az építőanyag kiszállításához állati erőt nem vettek igénybe, mindent a kezükben és a kötényükben vittek ki.
Közben imádkozva és énekelve tettek tanúságot hitükről. A kápolnát 1901-ben bővítették, ma szinte egy kisebb templomnak is nevezhetjük.
1901-ben szép színes üvegablakokkal látták el. Az egyik ablak államalapító királyunkat, Szent Istvánt, a másik Szűz Máriát, mint a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja.
A szentélyben, a régi kápolnában látható gyönyörű keretben a kegykép, amely Szent Annát, Szent Joakimot és a fiatal Szűz Máriát ábrázolja.
A kápolnát többször felújították. Legutóbb 2000-ben a szanyi hívek adományaiból és sok társadalmi munkával kívül-belül felújították a kápolnát. A kápolna közel 250 éve a Rábaköz Szent Anna búcsújáró helye.
Nemcsak a Rábaközből, hanem távolabbi vidékekről is jönnek zarándokok.
A szanyi Szent Anna kápolna története
„Tekintsünk most a szanyi község szép róna földjére, különösen az egyedi és a szanyi határszélre hol most a szent kút és a Szent Anna kápolna áll.
De már a török időben szent hely volt ez a mocsárral körülkerekített kis dombocska, mert hihető, hogy itt sínylődtek a pogány török elől elbújt keresztények, a legnagyobb éhségek és nyomorúságok között füvekkel, gyökerekkel, halakkal és vadgyümölccsel éltek hosszas ideig a legnagyobb nyomorúságok között.
Szent Anna Kápolna télenItt keresztelték meg a kisdedeiket, itt temették el a halottaikat, itt kérték Istent, itt fohászkodtak a boldogságos Szűzanyához, a magyarok patrónájához, itt esedeztek szent Joákimhoz, aki öt hónapig a pusztában bujdosott, itt folyamodtak a dicsőséges szent Annához, ki a szegények anyja, a szükségben levőknek segítsége, az üldözést szenvedőknek oltalmazója. Ezen a helyen volt a vadon ege alatt a török időkben őseink lakása. Isten nem engedte, hogy ezen szent hely a buzgó hívek szívében feledésben maradjon.
Az 1750-es évek elején történt, hogy egy szegény ember január havában száraz fát szedegetni e helyre keveredett, magában imádkozgatott, midőn angyali ének szót hallott, megdöbbent és széttekint, hát beljebb a sűrűben naphoz hasonló fényesség villant meg szemei előtt. Tovább ment és mondá: Életem színe, világkincse Jézus, Mária, Szent József. S hogyan megrémült, midőn a hólepte, zúzmarás fák között egy földig érő zöld levelű ágaival, túró fehérre kivirágzott, de már odvas vadkörtefát szemlélhette előtte. Neki bátorodván egy szép ágat letört s mondván üdvözlégy Mária virágok virága, engedj, hogy ezen ágacskát szerencsésen haza vihessem és lelkipásztoromnak bemutathassam. Hazasietve azonnal be is mutatta a melyen az akkori plébános csodálkozva azonnal felkészült és az emberrel gyalog kiindult, de a helységben hamar híre futott azonnal sok nép követte őket.
A szegény ember elöl ment mindenütt a hóba az előbbeni lépésein szerencsésen rátalált. De mint bámultak a népek a szép fára midőn meglátták mindnyájan törni akarták, de a pap megtiltotta és kérte őket, hogy ne tegyék míg ő azt a püspöknek be nem mutatja. Másnap útra is indult az akkor székelő püspök őméltóságához Győrbe. A püspök is nagyon csodálkozott, de hogy mit jelentsen azt meg nem mondta, hanem írt őszentsége akkori pápához, aki e történetnek okát levélben a következőképpen magyarázta. Mondván: A vad körtefa példázza Szent Annát, virágja pedig Szűz Máriát.
A vadon hideg pedig jelenti Szűz Máriának Szent Fiát, aki vadak barlangjában született s mindenek fölött erős lett a Messiás. Ezen szent levélben pedig őszentsége a Szent Anna tisztelőit búcsúkkal is megajándékozta. Ezek után nemsokára az ájtatos szanyi hívek kérelmére az akkori megyés püspök őméltósága belegyezte folytán azon helyre kápolna építetett melyben a mai napig is Szent Annát, Szent Joakimot és a fiatal Szűz Máriát ábrázoló rézre festett kép tiszteltetetik, amit a győri püspök ajándékozott a szanyiaknak, melyért áldott legyen az Úr neve örökkön örökké. Amen.
A vadkörtefa még azután soká fenn állott, midőn egykor nagy szélvész alkalmával kidőlt és tövéből forrás fakadt, mely helyen ma is kis kutacska használtatik. Még említésre méltó, hogy az akkori szanyi hívek nem engedték, hogy a kápolna legkevésbé is marha erő által készüljön, hanem bár jókora nagyságú a kápolna és jó félórás járás a helységhez és mégis mindenféle építéshez szükséges szereket, fát, meszet, téglát, az utolsó szegig kézbe vitték ki csapatonként a falu apraja és örege, imádkozva és énekszóval zengedezve.” /Gitzy György, 1870/