Tisztelt Látogatók!
Kedves Vendégeink!
A község önkormányzata és a település nevében szeretettel köszöntöm Önöket.
Látogatása legyen akár céltudatos, akár véletlenszerű, öröm számunkra, hogy az interneten barangolva rátalált településünkre, és reméljük, hogy honlapunk felkeltette az érdeklődését.
Kedves Vendégeink mellett külön köszöntöm településünk Lakóit is, akiknek reményeink szerint segítséget nyújt majd a honlap. Bízom benne, hogy együtt töltjük majd meg tartalommal, információkkal, észrevételekkel.
Az oldal lehetőséget biztosít vendégeinknek arra, hogy megismerkedjenek Szany történetével, nevezetességeivel, egyesületeivel, intézményeivel, gazdag kulturális életével.
A 2024-es választás fordulópont a községünk életében, hiszen egy szinte teljesen átrendeződött vezetés áll fel.
Első női polgármesterként, célom egy olyan arculatot, hangulatot kialakítani a faluban, ahová jó hazatérni.
Képviselőtársaimmal, és az önkormányzat munkatársaival együtt arra törekszünk, hogy a ránk bízott feladatokat a legjobb tudásunk szerint lássuk el.
Nyitott szívvel várjuk kedves vendégeinket.
Látogasson el a Rábaköz szívébe, Szanyba!
Legler Andrea
polgármester