Az elmúlt hétvégén tartottuk a hagyományos búcsúval egybekötött falunapunkat. A településünk díszvendége Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke volt. A vasárnapi ünnepi szentmise előtt Elnök Úr köszöntötte a testvértelepülések küldötteit, a zarándokokat és minden kedves egybegyűltet. Kövér László Házelnök Úr köszöntő beszéde: fotó: Krizsán Csaba
Bölcsődei bokrétaünnep felvétele A felvétel megtekintéséhez kérem kattintson a fenti szövegre. A 2022. március 17-én megtartott bokrétaünnepen köszöntőt mondott Németh Gergely polgármester, Németh Zoltán Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke. A bölcsődei beruházásról Funtek János jegyző tartott tájékoztatót, majd Henczel Szabolcs atya megáldotta az épületet.
2022.03.26-tól érvényes vasúti menetrend. Ez egy első körös struktúra, a Rábapordány-Csorna szakasz várható felújítását követően a délutáni menetrend tovább bővül majd. Fontos, hogy Csornán minden vonatnak van azonnali InterCity-csatlakozása Győr/Budapest és Sopron felé!
2022. március 17-én Szany Nagyközség Önkormányzata bokrétaünnepet tartott az épülő szanyi bölcsődénél.
Kedves Lakosság! A Magyar Falu Program keretében – nemzeti forrásból – községünk úthálózatának egy része felújításra kerül. A munkaterület átadására ma délelőtt került sor. A munkálatok megkezdésének várható időpontja: 2022. március 16.
Szany Nagyközség Önkormányzata által hirdetett kulturált lakókörnyezet kialakítása, esztétikus zöldfelület növelése érdekében tett lakossági tevékenység elismerésére irányuló községszépítő versenyben az öt tagú bizottság ajánlása és a képviselőtestület döntése értelmében ingatlanok előtti közterület értékelése a következőképpen alakult: Első helyezett: Gerencsér Károlyné, Béke u. 8. Második helyezett: Borbély Lóránd és Borbély Lórándné, […]